Őszi ünnepek és hagyományok

Az ősi kelta papok, a druidák hite szerint az őszi napéjegyenlőség és a téli napforduló közötti félidőben, az év legmágikusabb napján, újév előestéjén a holtak világába tartó lelkek bolyongtak az élők között. Hogy ne tudjanak beköltözni a védtelen testekbe, kioltották a tüzeket, és hátborzongató ruhákban próbálták elijeszteni őket. Az október 31-én ünnepelt halloween Amerikában csak a 19. század közepétől, a bevándorló írek jóvoltából honosodott meg. A kelta újév a keresztény világban a mindenszentek napjává transzformálódott, innen a halloween ma ismert elnevezése (all-hallows-eve = mindenszentek előestéje). November 1-jén, mindenszentekkor – amely a hagyomány szerint egyetemes katolikus ünneppé a 9. században vált – eleinte a szentekről emlékeztek meg, később minden üdvözült lélekről. A „legfiatalabb” a hármasból a november 2-i halottak napja, amelyet Odilo clunyi bencés apát vezetett be „az üdvösséget még el nem nyert hívek” emléknapjaként a 10. században. Később a katolikus egyház egésze átvette, majd fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakra való általános megemlékezéssé. A mindenszentekhez és a halottak napjához kapcsolódó népszokások – gyertyagyújtás, hogy a véletlenül kiszabadult lelkek visszataláljanak sírjukba, a sírok megszépítése, hogy ne akarják elhagyni lakóhelyüket a holtak, az elhunytaknak kirakott étel a temetőkben – célja nagyon hasonló, mint a kelta nyárbúcsúztatóból kinőtt angolszász ünnepé.