Nő a szívroham esélye, ha keveset alszunk?

Nő a szívroham esélye, ha keveset alszunk?

Kapcsolódó tünetek:

A publikált tanulmány szerint a megfelelő alvási idő hiánya, illetve az alvás rossz minősége is szerepet játszik az érelmeszesedés kialakulásában, amely során az erek beszűkülése és megkeményedése játszódik le. Emiatt pedig az alváshiány végül a szívroham és a stroke rizikóját is jelentősen megnöveli. A kutatásban résztvevő több mint 4.000 ember alvási szokásait a kutatók egy csuklón viselhető óraszerű műszer segítségével figyelték meg, amely az alvás időtartamán kívül az alvás minőségéről is következtetéseket vont le – például az éjszakai ébredések és az éjszaka során történő mozgások gyakoriságából. A kutatók ezután a résztvevőket 4 csoportra bontották: a 6 órát, a 6-7 órát, a 7-8 órát, és a 8 óránál is többet alvókra, majd 3D-szívultrahang-vizsgálat és CT vizsgálatok segítségével kerestek szívbetegségre utaló jeleket. Eredményeik szerint csak az alvás időtartamát figyelembe véve is a 6 óránál kevesebbet pihenők esetében 27 százalékkal nőtt meg az érelmeszesedés kialakulásának kockázata a 7-8 órát alvó résztvevőkhöz képest. Az alvás minőségét számításba véve pedig az eredmények még megdöbbentőbbek: a keveset és rosszul alvóknál a szív- és érrendszeri problémák kialakulásának rizikója már 34 százalékkal volt magasabb. A kutatók további kapcsolatot találtak az érelmeszesedés kockázatának csökkenése és a 8 óránál is többet alvók esetében. Sőt, megállapították azt is, hogy az alváshiány egészségügyi következményei a nőket erősebben érintik, mint a férfiakat. A kutatás vezetői az eredményeket látva hangsúlyozták, hogy ideje volna az alvásra úgy tekintenünk, mint egy szívbetegségek elleni fegyverre, nem pedig egy olyan szükséges rosszra, amivel kapcsolatban bármikor nyugodt szívvel kötünk kompromisszumokat a rohanó mindennapok során.
2019. február 23.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek