Modernizáció és jövőépítés Szécsényben

2016. november 9.

Megújult a BENU Király Gyógyszertár Szécsény város központjában

300_248_szecseny_1A gyógyszertár – kapcsolódva a BENU Hálózat közel 70 átépített gyógyszertárának sorához – ezentúl átalakított belső elrendezéssel várja a város és a járás lakosait.

Az új bútorok és a nyitott polcok lehetővé teszik a betérők számára, hogy szabadon válogassanak, nézelődjenek a gyógyhatású termékek között, a nyitott tárák (gyógyszerkiadó pult – a szerk.) pedig megkönnyítik a kommunikációt és lehetővé teszik a lehető legmagasabb színvonalú, rugalmas tanácsadást. Az átalakítást szalagátvágási avató ünnepség tette hivatalossá. A rendezvényen köszöntő beszédet mondott Stayer László, Szécsény polgármestere is. A Polgármester Úr a város és a járás lakosai nevében köszönetet mondott a megvalósított modernizációért. Hangsúlyozta: „minden ember saját bőrén érzékeli az egészségügyi szolgáltatások magas színvonalának fontosságát, hiszen ilyenkor a megfelelő tanácsadás és emberség mindannyiunk számára különösen fontos. A szécsényi BENU Király Gyógyszertár megújulása ezáltal mindenképpen a lakosság érdekeit szolgálja.”

Modernizáció-és-jövőépítés-Szécsényben-750

A BENU Magyarország Zrt. igazgatósági tagja, Dr. Papp István megköszönte a BENU Király Gyógyszertár vezetőjének, Dr. Püspöki Emőkének és a gyógyszertár minden dolgozójának az elmúlt időszakban tanúsított odaadását. A patika mindössze néhány nap alatt átalakult! Dr. Papp István beszédében kiemelte: a BENU számára a két legfontosabb érték „az ember és az egészség”, a megújult környezet hozzájárul ahhoz, hogy a gyógyszertár dolgozói mindezt a legmagasabb színvonalon megvalósíthassák. Dr. Püspöki Emőke, a BENU Király Gyógyszertár vezetője fontosnak tartotta elmondani, hogy a gyógyszertárban végbement modernizáció fontos eszköze lehet annak, hogy a fiatal, tehetséges gyógyszerészek szívesen maradjanak Nógrádban, hiszen végre modern környezetben, nyugat-európai szellemiségben dolgozhatnak – immáron vidéken is.

Egészség és kikapcsolódás: megjelent az új BENU Magazin

Egészség és kikapcsolódás: megjelent az új BENU Magazin

Az eddig jól ismert havi Akciós kiadvány mellett elindítottuk a BENU Magazint.

Figyelemfelhívás

A BENU Magyarország Zrt. nem állt és nem áll semmilyen kapcsolatban sem a „SkinVitalis” nevű bőrápolási termék gyártójával, sem magával a termékkel

Megnyílt a Balaton partján az első modern kialakítású BENU gyógyszertár

Modern, átlátható officinával és gyógyszerészi helyiségekkel várja vendégeit és munkatársait a balatonfüredi Marina Gyógyszertár.

Hatodszor is Superbrands-díjas a BENU!

A BENU 2019-ben sorozatban a hatodik alkalommal nyerte el a Superbrands-díjat, így tartósan is ott vagyunk a legkiválóbb hazai márkák között.

Újabb BENU Gyógyszertárral büszkélkedhet Budafok-Tétény

Budapest XXII. kerületében a BENU, franchise partnerének köszönhetően, ünnepélyesen megnyitotta a második megújult gyógyszertárát is.