Miért kell kezelni a megfázást?

Miért kell kezelni a megfázást?

Kapcsolódó tünetek:

A megfázás okozója többféle vírus lehet, ami közös bennük, az a cseppfertőződéssel való terjedés. Ehhez nem szükséges a legszorosabb kontaktus, elegendő lehet például csak megfogni azt a kilincset, vagy kapaszkodót a buszon, amit előttünk pont egy tüsszentő, náthás ember tapintott. Nagyobb közösségekben ezek a vírusok felbukkanásuk után szinte végigsöpörnek, olykor-olykor kisebb helyi járványokat okozva. Nem véletlen tehát, hogy közülük több a szeptemberi hónapokban, az óvoda-iskolaszezon kezdetekor „tarolnak”, megint mások a hideg idő beálltával támadnak, vagy éppen egy hosszú, fagyos tél után a legyengült immunrendszerünket játsszák ki.

Tüneteit mindenki jól ismeri: torokkaparás, tüsszögések, vizes orrfolyás (rendszerint előbb egyik, majd másik orrjáratból), esetleg gyengeségérzés, hőemelkedés, étvágytalanság. Szerencsére nagyon sok, a patikákban recept nélkül is elérhető, bárki számára hozzáférhető készítmény közül válogathatunk, melyek mindegyike a kellemetlen tüneteket hivatott enyhíteni: ilyenek többek között az orrcseppek vagy orrspray-k, amelyek azért hasznosak, mert lohasztva a nyálkahártya-duzzanatot, átjárhatóvá teszik a légutakat a levegő számára, s ezáltal szűnik a kellemetlen orrdugulás is. Némelyik ezek közül rendelkezik nyákoldó hatással is, ami különösen hasznos lehet az arcüreggyulladás, mint lehetséges szövődmény elkerülésére. Mindezek mellett a pihenés, bő folyadékfogyasztás, vitaminok szedése (C-vitamin) szintén elősegítik a gyors gyógyulást.

Általában 7-10 nap alatt lassan megszűnnek a tünetek.

Előfordul azonban, hogy a folyamat itt nem áll meg (egyéni okok miatt - hajlamosító tényező például, ha valaki asztmás, legyengült az immunrendszere, dohányzik, stb.) és különböző szövődmények, mint arcüreggyulladás, hörghurut, netán tüdőgyulladás, középfülgyulladás alakul ki.

A szövődmények beálltakor rendszerint láz jelentkezik, a közérzet tovább romlik, és megjelennek az adott kórképre jellemző tünetek. Így fülgyulladás esetén fülfájás, nyelési-rágási nehezítettség, esetleg halláscsökkenés; arcüreggyulladásnál orrhang, bő gennyes-zöldes orrváladék, orrlégzés gátoltsága, fejfájás, esetleg szédelgés. A hörghurutok, és a tüdőgyulladások makacs köhögéssel, légzési nehezítettséggel, gyengeségérzéssel járnak.

Ezeket a szövődményeket valamilyen bakteriális felülfertőződés okozza, és felléptük esetén mindenképpen javasolt a szakorvosi vizsgálat, már csak azért is, mert rendszerint antibiotikus terápiát igénylő állapotokról van szó, melyek a megfelelő kezelés híján tovább romolhatnak, esetleg egymásba átmehetnek.

Érdemes tehát ezt a „kis” betegséget is komolyan venni, ezzel is megelőzve a „nagyobb”, súlyosabb szövődményeket.

2016. november 3.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek