Ez történik velünk, ha bent tartjuk a levegőt

Ez történik velünk, ha bent tartjuk a levegőt

Kapcsolódó tünetek:

Amíg legtöbben egy-két percig bírják visszatartani a levegőt, rendszeres, irányzott edzés mellett akár húsz percnél tovább is képes a szervezet levegővétel nélkül kibírni. Egészen pontosan 24 perc és 4 másodpercig, hiszen ez jelen pillanatban a világrekord, amit egy spanyol származású szabadtüdős búvár állított fel 2016-ban. A mutatványnak azonban komoly veszélyei is vannak, ezért az átlagembernek érdemes inkább elkerülni a hasonló rekordkísérleteket, hiszen fennáll a fulladás veszélye is ezekben a helyzetekben. Érdemes megismerni, mi is történik ilyenkor a testünkkel, illetve milyen következményekkel járhat egy játéknak indult mutatvány.
  • Lecsökken az vér oxigénszintje
Friss levegő nélkül gyorsan leesik a vér oxigénszintje, így az agy és más szervek működése veszélybe kerül. Agyunk gyorsan hypoxiás állapotba kerülhet, ami fő irányító szervünk keringési zavarát jelenti. Lassuló reakcióidő, zavarodottság, döntésképtelenség és mozgáskoordinációs problémák jelentkezhetnek már perceken belül. A fulladozó emberek gyakran emiatt képtelenek feljönni a víz felszínére levegőt venni.
  • Megnövekszik a vér szén-dioxid-szintje
A levegő visszatartásával folyamatosan emelkedik a szén-dioxid-szint a vérünkben. A szén-dioxid felszaporodása a vér savassá válását okozza, amely az összes szervre hatással van, különösen a szívre és az agyra. A szervezet állapota ebben az esetben gyorsan romolhat, tovább fokozva a zavarodottságot és mozgási nehézségeket.
  • Megnő az agykárosodás esélye
A profi búvároknál, akik rendszeresen tartják vissza a levegőt hosszú ideig, ideiglenesen egy S100B megnevezésű protein jelenik meg a véráramban, ami súlyos agykárosodást okozhat. Bár a vegyület gyorsan eltűnik, ha ismét elindul a szabályos légzés, ha hosszú időn keresztül tesszük ki ezeknek a kellemetlen hatásoknak szervezetünknek, az problémákat is okozhat.
  • Könnyen elájulhatunk
A levegő visszatartásával megnövekszik az ájulás esélye. A lecsökkent agyi funkciókon felül a szívünk vérellátó képessége is csökken, ami könnyen vezethet eszméletvesztéshez.
  • Elveszíthetjük a mozgás képességét
A lecsökkent oxigénszint egyrészről befolyásolja az agy működését, ami izmaink irányításáért felel. Másrészről pedig az izmok működéséhez elengedhetetlen oxigén nem jut el megfelelő mennyiségben a rendeltetési helyére, emiatt pedig leállhat az izomműködés. A fenti tények ismeretében érdemes kerülnünk a levegő tudatos visszatartását, különösen vízben, hiszen akaratlanul is olyan állapotba hozhatjuk testünkben, ami miatt képtelenek vagyunk kiemelkedni a vízből. Ha mégis megpróbáljuk, ügyeljünk arra, hogy mindig legyen velünk valaki, aki képes segíteni baj esetén.
2019. október 14.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek