Káros lehet a túl sok karácsonyi zene

Káros lehet a túl sok karácsonyi zene
Linda Blair klinikai pszichológus szerint komolyan árthatunk a mentális egészségünknek, ha túl korán kezdjük el a karácsonyi zenék hallgatását, ugyanis stresszt válthatnak ki bennünk. Az ünnepeket köztudottan nem csupán a meghitt hangulat jellemzi, hiszen mielőtt az egész család kényelmesen egybegyűlne a szépen megterített ünnepi asztalnál, rengeteg dolgot kell elintéznünk, ami stresszel és idegeskedéssel jár. Ilyen például az ajándékvásárlás, a főzés, a díszítés. Mivel a zene elsősorban az érzelmeinkre hat, így ha épp valami rossz emléket idéz fel bennünk egy adott dal, akkor szintén nem örömet fogunk érezni, hanem stresszt és bánatot. „A karácsonyi időszakban meg kell tanulniuk a kereskedelemben dolgozóknak, hogyan tudják kikapcsolni az agyukat, ugyanis ha ezt nem teszik meg, akkor saját maguknak nehezítik meg a munkát. Egyszerűen minden energiánkat arra használjuk fel, hogy ne halljuk azt, ami szól, így kevésbé tudunk koncentrálni” – nyilatkozta Blair a Reader’s Digestnek. „A vásárlók sokkal jobb helyzetben vannak, hiszen ők bármikor elhagyhatják a boltot. Én leginkább a dolgozókért aggódom… Azt tanácsolom az alkalmazottaknak, hogy beszéljenek a főnökükkel, ha túl hangosan szól a zene, illetve ha kevés dal van a lejátszási listán, hiszen attól még előbb lesznek idegesek.” Blair továbbá azt javasolja, hogy a főnök töltessen ki egy kérdőívet a munkatársaival arról, hogy milyen karácsonyi zene szóljon, és milyen ne, ezáltal is növelve az alkalmazottak komfortérzetét.

2020. november 10.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink