Így igyon vizet és nem lesz beteg!

Így igyon vizet és nem lesz beteg!

Kapcsolódó tünetek:

Mennyit igyunk?

Egy átlagos felnőttnek naponta kb. 2-2,5 liter folyadékra van szüksége, de ez lehet több is, fizikai terhelés vagy betegségek esetén illetve nyáron, amikor a fokozott izzadás miatt ajánlott a plusz bevitel. Az sem mindegy, hogy milyen magasságú, súlyú, korú és fizikai állapotú emberről van szó. Idős embereknek és kisgyerekeknek különösen fontos a megfelelő mennyiségű, napi legalább 6 pohár víz elfogyasztása.

Mi történhet, ha túl sokat iszunk?

Első hallásra furcsának tűnhet, de mégis igaz, hogy a túlzott folyadékbevitel akár halált is okozhat. A nagymértékű folyadékbevitel hatására felhígul a vér, a nátriumionok mennyisége pedig drasztikusan lecsökken. A hiponatrémia nevű állapot kialakulhat erős hasmenés, vese- vagy mellékvese-károsodás, illetve a vizelethajtó szerek mértéktelen szedése következtében is.

Hogyan igyunk?

Az orvosok szerint nem mindegy, hogy mikor és hogyan isszuk a vizet, étkezéshez közeli időpontban (előtte, utána), netán az étkezés alatt és az sem mellékes, hogy milyen ételeket fogyasztottunk, az elfogyasztott víznek milyen volt a hőmérséklete, és hogy azt lassan, kortyolgatva vagy gyorsan ittuk meg. Ezek a tényezők jelentősen befolyásolják a víz hasznosulásának mértékét és hogyanját, valamint azt, hogy pontosan melyik szervre hatnak.

Milyen vizet fogyasszunk?

A tisztított csapvíz mellett a legjobb alternatíva az ásványvíz, amely ásványi anyagokat, makro- és mikroelemeket is tartalmaz és teljesen kalóriamentes, sőt segíti a zsírégetést. Az ásványi anyagok szerepet játszanak a szervezet optimális vízháztartásának, elektrolit- és sav-bázis egyensúlyának, valamint ionháztartásának fenntartásában, de érdemes arra figyelni, hogy néha váltsunk, ne mindig ugyanazt a fajtát igyuk, különösen akkor, ha magas egy típus ásványi só tartalma.

Mire jó a gyógyvíz?

Többféle gyógyvíz létezik, melyek különböző panaszok esetén hatásosak. Az oxigénnel dúsított gyógyvízből a molekuláris oxigén a gyomor- és bélnyálkahártyán keresztül felszívódva a véráramon keresztül jut a szövetekbe, izmokba, valamint a létfontosságú szervekbe és ott fejti ki áldásos hatásait: serkenti a sejtek anyagcseréjét, növeli a szellemi és fizikai teljesítőképességet.

A glaubersós gyógyvizek végigöblítik a bélfalat és leoldják a baktériumokat, gyulladásos váladékot, majd eltávolítják a széklettel. A bél tisztításának eredményeként csökkennek, megszűnnek a kellemetlen hurutos panaszok, a puffadás és a fájdalmak.

Mi történik vízhiány esetén?

A vízhiány következtében a vér besűrűsödik, romlik szerveinkben a keringés, ezáltal működésük is rosszabb lesz. Ezen kívül fokozódik a trombózis hajlam és rossz irányba változik a vérben található anyagok koncentrációja is. Ha testünk folyadékvesztése eléri a 20 százalékot, akkor már életveszélyes kiszáradásról beszélünk. Ha valaki fizikai munkát végez vagy rendszeresen sportol, netán élsportoló, az ásványvíz és az izotóniás italok azért ideálisak, mert visszapótolják az izzadással távozó ásványi anyagokat.

2016. szeptember 1.

Kiemelt ajánlatunk

Kapcsolódó cikkek