9 higiéniai alapszabály járványidőszakra

2020. április 1.

Kapcsolódó tünetek:

láz

Járványidőszakban alapvető közös érdek, hogy különösen odafigyeljünk a higiéniára, ami nem csak egészségünk megőrzését, de a vírus terjedésének megakadályozását is szolgálja. Lássuk, melyek a legalapvetőbb higiéniai szabályok!

9 higiéniai alapszabály járványidőszakra

9 higiéniai alapszabály járványidőszakra

  • Az első és legfontosabb a napi többszöri, alapos és hatékony, meleg vizes kézmosás. Legfőképp akkor ügyeljünk erre, ha munkahelyünkről vagy bármilyen közösségi helyről hazaérkezünk, illetve tömegközlekedési eszközt használtunk. Az egyik legrizikósabb bőrfelületünk a kézfej és a tenyér, hiszen a nap során számtalan tárgyat megfogunk, megérintünk (pénzt, kapaszkodót, bevásárlókocsit, kilincset stb.) Kétféleképpen csökkenthetjük a kezünkön jelenlévő kórokozók számát. Az egyik a szappanos kézmosás, amely fizikai úton távolítja el a bőrfelületen lévő mikroorganizmusok nagy részét azáltal, hogy síkossá teszi a bőrt. A másik egy különféle antibakteriális komponensű (alkohol, hidrogén-peroxid, klór, triklozán) kézfertőtlenítő használata, mely nem csak eltávolítja, de el is pusztítja a kórokozókat. A szakértők azt tanácsolják, hogy utóbbi esetben lehetőleg olyan terméket válasszunk, melynek alkoholtartalma legalább 60 százalék.
  • Ne együnk mosatlan kézzel.
  • Ne nyúljunk – főképp mosatlan kézzel – a szemünkbe, az orrunkba, a szánkba.
  • Kerüljünk minden lehetséges góchelyet, szűk, zárt, szellőzetlen teret, ahol sok ember tartózkodik egyszerre (pl. bevásárlóközpont, metró, lift).
  • Bár kultúránk szerves részét képezik a fizikai érintkezések (kézfogás, ölelés, puszilkodás), járvány esetén törekedni kell azok teljes mellőzésére. Fontos az is, hogy beszélgetésnél tartsunk minimum 1 métert távolságot a másikkal.
  • Ha tüsszentünk vagy köhögünk, használjunk zsebkendőt, melyet azután azonnal dobjunk ki. Mellőzzük a ruhazsebkendő alkalmazását. Semmiképp se a kezünkbe tüsszögjünk, köhögjünk, mivel az ily módon kórokozókkal megfertőzött kezünkkel aztán óhatatlanul is megérintünk másokat, arcunkat, szemünket vagy mások által is használt tárgyakat.
  • Kerüljük a betegség tényleges vagy potenciális hordozóit, valamint az olyan tárgyakat, melyek kapcsolatba kerülhettek fertőzött személlyel, illetve annak testnedveivel.
  • Ne érintkezzünk idegen állati eredetű testnedvekkel, vizelettel, széklettel.
  • Ha nem érezzük jól magunkat, netán a tünetek alapján azt sejtjük, hogy hordozzuk az adott járványt kiváltó kórokozót, vegyünk maszkot, és azonnal keressünk fel egy orvost. A maszk segíthet abban, hogy ne adjuk tovább a betegséget, mivel a kezünk helyett a maszkba jutnak a köhögéssel, tüsszentéssel kikerült kórokozók, s így nem fogjuk akár csak egy kézfogással is továbbadni azokat.
koronavírus

Minden, amit a koronavírus kapcsán tudni érdemes

Hetek óta nincs olyan nap, amikor ne jutnának főszerephez a koronavírus terjedéséről szóló híradások. A tudás érték – ezért most összegyűjtöttük a legfontosabb alapvető tudnivalókat a koronavírusról.

Elutazik az ünnepek után? 5 gyógyszer, ami jól jöhet

Elutazik az ünnepek után? 5 gyógyszer, ami jól jöhet

Ha egy tökéletes utazást tervezünk az ünnepek után, felvetődhet a kérdés, hogy milyen gyógyszereket vigyünk magukkal. Sokat számít, hogy egy síelésre, egy tengeri útra vagy egy itthon eltöltött hétvégére készül.

7 tipp, hogy hűtsük magunkat a nagy melegben

7 tipp, hogy hűtsük magunkat a nagy melegben

A nyári hőség mindenkit kikészít, főleg ha több napon át nem hűl le a levegő. Az alábbi tippek azonban segítenek abban, hogy jobban viseljük a kánikulát.

5 hatékony tipp a kullancsok ellen

5 hatékony tipp a kullancsok ellen

Fejfájás, magas láz, maradandó károsodások – többek közt ezek lehetnek egy kullancscsípés következményei. Épp emiatt nagyon fontos, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk annak érdekében, hogy minél távolabb tartsuk őket.

Lázmérés lázmérő nélkül – avagy a láz biztos jelei

Lázmérés lázmérő nélkül – avagy a láz biztos jelei

Lázról akkor beszélünk, ha a testhőmérséklet 38,2 °C fölé emelkedik. Ez a hőmérsékletváltozás szervezetünk számára lehet hasznos és veszélyes is. De miről ismerhetjük fel lázmérő nélkül is, hogy lázasak vagyunk?

Összes cikk Aktuális, érdekességek témában