Ezért nem szabad gyorsan enni

Ezért nem szabad gyorsan enni

Kapcsolódó tünetek:

A kutatás eredményeit egy amerikai egészségügyi konferencián mutatták be japán kutatók, akik megfigyeléseik alatt arra az eredményre jutottak, hogy a lassú tempóban étkezőkkel szemben a gyorsan evők között nagyobb valószínűséggel alakulnak ki olyan egészségügyi problémák, amelyek az agyvérzéssel, a cukorbetegséggel és különböző szív- és érrendszeri betegségekkel állnak kapcsolatban, sőt az elhízásra is hajlamosabbak. A kutatók vizsgálataik kezdetén a résztvevőket saját besorolásukra hivatkozva gyorsan, normál tempóban, és lassan evő csoportokra osztották. Az 5 éven át egészségügyi megfigyelés alatt álló, 1000 egészséges felnőtt közül végül 84-nél diagnosztizáltak anyagcserével kapcsolatos betegséget, az étkezés sebességét tekintve pedig egyértelmű összefüggéseket vettek észre. A ’gyors evők’ esetében 11,6 százalék volt az anyagcserével és emésztéssel kapcsolatos problémák kialakulásának mértéke, míg ez a szám a lassan evők között mindössze 2,3 százalék volt. Előbbiek továbbá általánosságban nagyobb súllyal, szélesebb derékmérettel és magasabb vércukorszinttel rendelkeztek.

A New York-i Langone Egészségügyi Központ kardiológusa, Dr. Nieca Goldberg szerint már több kutatás során is találkoztak az étkezés gyorsaságának és a súlygyarapodás valószínűségének kapcsolatával: „Amikor gyorsan eszünk, általában többet eszünk, mivel kvázi fogalmunk sincs róla, eddig mennyit fogyasztottunk el. Amikor lassabb tempóban étkezünk, sokkal tudatosabbak vagyunk, és pontosabban figyeljük a mértékeket, sőt a falatok alaposabb megrágása lassabb és nyugodtabb emésztéshez is vezet, emiatt pedig előbb jóllakottnak érezzük magunkat.” A szakértő szerint minden étkezésnek legalább 30 percig kellene tartania, és a legrosszabb, amit tehetünk, ha munka közben eszünk. Azt javasolja, mindig próbáljuk megteremteni a nyugodt evéshez illő környezetet, és étkezzünk a konyhában, az ebédlőben vagy a munkahelyi étkezőben, büfében. Ha pedig hajlamosak vagyunk a túl gyors falatozásra, figyeljünk rá, hogy legyen társaságunk az étkezések alatt, vágjuk kisebbre a falatokat, vegyünk mély levegőket, és minden falat után engedjük le a villát a tányérra.
2018. november 29.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek