Ezért nem tudjuk békén hagyni a pattanásainkat

Ezért nem tudjuk békén hagyni a pattanásainkat

Kapcsolódó tünetek:

„Ha a gyulladt vagy fertőzött anyagot nehéz kinyomni, akkor visszamehet a bőr mélyére, ahol szétoszlik egy nagyobb területen, sőt mi több, hegesedést is okozhat” – nyilatkozta Dr. Michael Olding, bőrgyógyász és plasztikai sebész. Mindezek ellenére nem bírunk ellenállni a nyomkodásnak. Dr. Sandra Lee bőrgyógyász, a közösségi média karrierjét ennek a ténynek köszönheti. Az orvosnő Dr. Pimple Popper néven tesz közzé olyan felvételeket a Youtube-on, melyekben mitesszereket és pattanásokat nyom ki. A videóit már több mint tíz millióan nézték meg, sőt, még egy saját tévéműsort is kapott a TLC tv csatornán. A szakemberek véleménye szerint ennek a nyomkodási kényszernek az emberek undor reflexéhez van köze. „Léteznek olyan emberek, én is közéjük tartozom, akik szeretnek nyomkodni és kaparni” – nyilatkozta Val Curtis professzor. „Olyan személyek vagyunk, akik különösen érzékenyek a külső parazitákra és az undorra. Azt sem bírom elviselni, amikor más emberek bőrén látok pattanásokat.” Véleménye szerint ez a tulajdonság növelte meg korábban az emberek túlélési esélyét: „Azok az ősemberek, akik rothadt ételt ettek, és betegek sérüléseire tették az ujjaikat, azok nem az őseink, ugyanis kihaltak. A finnyásság egy hasznos evolúciós adaptáció, hiszen megóv minket attól, hogy olyan ételt együnk vagy olyan dolgokat fogjunk meg, melyek megbetegíthetnek minket.” Ez megmagyarázza, hogy miért élvezzük a saját pattanásaink kinyomását, de azt nem, hogy miért szeretjük az erről szóló videókat. A szakembereknek több magyarázatuk is van erre. Carolyn Korsmeyer professzor véleménye szerint az emberek szeretik az olyan élményeket, amelyek kellemetlen érzelmi vagy fizikai reakciókat okoznak. Szomorú dalok, tragikus operák és horrorfilmek – ezek mind olyan dolgok, melyek rossz érzést váltanak ki bennünk, mégis szeretjük őket. Paul Rozin professzor szerint a hullámvasutat és a csípős ételeket is ide lehet sorolni. „Élvezzük azt a tényt, hogy a testünk nemet mond, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy ezek nem ártalmasak” – mondja Rozin. Curtisnek más magyarázata van: „Játszva és kipróbálva tanulunk meg új képességeket azért, hogy megtudjuk, hogyan működnek. Ha felülünk a hullámvasútra, akkor biztonságos úton tapasztaljuk meg a félelmet és a veszélyt. Ez egy nagyon jó gyakorlat az éles helyzetekre.” Korsmeyer is osztja Curtis véleményét, továbbá úgy véli, hogy a kíváncsiságnak is köze van a videók sikerében. „Az emberi test tele van különféle anyagokkal, amelyek általában a bőr alatt vannak elrejtve. Azonban amikor kinyomunk egy pattanást, megtudjuk, hogy milyen dolgok vannak bennünk.”
2019. január 27.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek