Ezért jobb, ha a bal oldalunkon alszunk

2019. június 9.

Kapcsolódó tünetek:

alvászavar

Mindenkinek megvan a kedvenc alvópozíciója, legyen az háton, hason vagy valamelyik oldalon. Utóbbi esetében már jó úton haladunk, hiszen kiderült, hogy az a legegészségesebb, ha a bal oldalunkon pihenünk.

Ezért jobb, ha a bal oldalunkon alszunk

Ezért jobb, ha a bal oldalunkon alszunk

Egy friss kutatás arra a megállapításra jutott, hogy a bal oldalon való alvás jótékony hatással van a szervezetünkre. Lássuk, hogy az orvosok miért ezt a testhelyzetet ajánlják.

  1. Nyirokkeringés

A nyirokrendszer fő feladata a betegségek és fertőzések elleni védelem, a tápanyagok szállítása, illetve a salakanyagok eltávolítása a szervezetünkből, így rendkívül fontos része az immunrendszerünknek. A bal oldalunkon történő alvás azért tudja támogatni a nyirokkeringést, mert a nyirokfolyadék alapból azon az oldalon gyűlik össze.

  1. Segíti a szívműködést

A szívünk köztudottan a bal oldalunkon található, így ha ebben a pózban alszunk, akkor egyértelműen segítjük szívünk munkáját, továbbá az aorta is balra hajlik, ezáltal könnyebben tudja a szív a szükséges mennyiségű vért az erekbe pumpálni. Amennyiben a jobb oldalunkon fekszünk, akkor mindezt felfelé kell pumpálnia, amihez azonban sokkal több energiára van szükség.

  1. Támogatja az emésztést

A gyomrunk felépítése miatt szintén jót teszünk a szervezetünkkel, ha a bal oldalunk térünk nyugovóra. Ha mégis az ellentétes oldalunkon pihenünk, akkor gyomorégéstől szenvedhetünk, ugyanis a gyomorsav könnyedén bekerülhet a nyelőcsövünkbe.

  1. Sokkal kényelmesebb

Aki például inkább a hátán vagy a hasán szeret aludni, az most biztosan a fejéhez kap. Pedig anatómiailag sokkal kényelmesebb a bal oldalon történő alvás, hiszen ott helyezkedik el a gyomor és a hasnyálmirigy, így amennyiben ezen a felünkön pihenünk, a testünknek nem kell a gravitáció ellen harcolnia.

  1. Megkönnyíti a lép dolgát

Az eddig felsorolt szervekhez hasonlóan a lép is a bal oldalon található, így ez is hatékonyabban tud működni. A lép feladatai közé tartozik a vér tisztítása, épp ezért rendkívül fontos, hogy minél hatásosabban tudjon dolgozni.

7 tipp álmatlanság ellen

7 tipp álmatlanság ellen

Rengetegen szenvedünk álmatlanságban. Ilyenkor ide-oda forgolódunk az ágyunkban, folyamatosan kattog valamin az agyunk, és egyszerűen nem tudunk elaludni. Szerencsére vannak trükkök, melyek segítségével ez nem okoz akkora problémát.

Ez a legjobb alvópóz

Ez a legjobb alvópóz

Azt már mindannyian tudjuk, hogy a napi alvás hossza és minősége különösen fontos testi és lelki egészségünk szempontjából egyaránt. Most pedig kiderült, hogy a legpihentetőbb éjszakához bizony az alvási pozíciónk is nagymértékben hozzájárul.

A délutáni szieszta előnyei

A délutáni szieszta előnyei

Egy kutatásnak szerint nem kell, hogy lelkiismeret-furdalásunk legyen, ha délután szeretünk egy keveset aludni. A sziesztával ugyanis jót teszünk az egészségünknek.

Miért vannak visszatérő rémálmaink?

Miért vannak visszatérő rémálmaink?

A rémálmok nem csupán az éjszakáinkat, de akár az egész napunkat tönkretehetik, sőt mi több, hosszú távon az egészségünkre is negatív hatással lehetnek. Épp ezért nagyon fontos, hogy kiderítsük, mik lehetnek a kiváltó okok.

Nő a szívroham esélye, ha keveset alszunk?

Nő a szívroham esélye, ha keveset alszunk?

Egy nemrégiben készült kutatás során a tudósok több mint 4.000 résztvevő adatait elemezve jutottak arra: nagyban megnő a szív- és érrendszeri problémák kockázata azoknál, akik kevesebb mint 6 órát alszanak.

Összes cikk Alvás témában

Kulcsszavak: , , ,