Ezektől szabaduljon meg, hogy enyhüljön allergiája

Ezektől szabaduljon meg, hogy enyhüljön allergiája
Plüssállatok Amikor allergiáról beszélünk, az élettelen plüssök igencsak megközelítik a valódi házikedvencek által kiváltott reakciókat. Az egyik leggyakrabban allergiát okozó házi poratka tipikus lakhelye ugyanis pontosan a mi kedvenc szőrmókunk. Mivel az apró lények fő táplálékául az elhalt emberi hámsejtek szolgálnak, minden alkalommal, mikor megöleljük plüssállatunk, megetetjük a poratkákat is. Persze, ha nem visz rá a lélek, ne dobjuk ki őket, de figyeljünk oda, hogy minden héten egyszer mossuk ki azokat legalább 40°C-os hőmérsékleten. Párnák Csakúgy, mint a plüssállat esetében, a házi poratka gyakori rejtekhelye a párnánk, melyen napi 6-9 órát is eltöltünk. Szakemberek azt javasolják, hogy mindenképpen válasszunk antiallergén díszpárnát, ágyneműhuzatot és matracvédőt, mivel ezek sokkal sűrűbben szőtt anyagból készülnek, így nem adnak helyet a poratkáknak a letelepedésre. A még hatékonyabb védelem érdekében pedig ezeket is mossuk hetente.

A ventilátor az ablak mellett Persze, olcsóbb megoldás, ha melegben a légkondi helyett inkább a ventilátort kapcsoljuk be, azonban az így megspórolt pénzt végül könnyűszerrel allergia elleni gyógyszerekre költhetjük. A ventilátor ugyanis, főleg, ha nyitott ablak vagy erkélyajtó mellé van állítva, behúzva a külső levegőt, és szétteríti lakásunkban a kintről bejutott polleneket, parlagfüvet, esetenként pedig még penészt is. A puha, selymes fotel A házi poratkák nem elégszenek meg plüssállataink és ágyunk elfoglalásával. Minden kell nekik – például a szövet vagy bársonyszerű kárpittal rendelkező ülőgarnitúránk. Ezért inkább egy szép bőr vagy műbőrgarnitúra mellett tegyük le a voksunkat. Ez a kettő ugyanis a legkevésbé allergén anyag, és tisztán tartása is sokkal egyszerűbb. A régi porszívó Otthonunk levegőjének biztosan nem tesz jót egy olcsóbb vagy régebbi porszívó, melyben nincsen HEPA szűrő. Használata közben eleve felverjük a port a lakásban, filter hiányában pedig még a felszívott poratkák is visszajuthatnak belőle a légtérbe.
2018. augusztus 31.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink