Ezeket tehetjük a leégés megelőzésére

Ezeket tehetjük a leégés megelőzésére

Kapcsolódó tünetek:

Felmérések szerint a felnőttek több mint harmada, a gyerekek pedig közel 75 százaléka legalább egyszer leégett az elmúlt egy évben. A leégés egyszerű magyarázata, hogy a túl sok napon eltöltött idő bőrpirosodást, irritációt vált ki. Azonban ennél kicsit összetettebb dolgok mennek végbe a (bőr)felszín alatt. A nap UVA, UVB és UVC sugarakat bocsát ki. Utóbbiak ugyan nem is éri el a Föld felszínét, az első kettő azonban nemhogy a strandtörölközőnket, de bőrünk mélyebb rétegeit is könnyedén eléri. A leégés a legszembetűnőbb jele az UVA és UVB által okozott károknak, azonban a bőr napsugarak általi károsodása itt nem ér véget.

Az ultraviola sugarak ugyanis DNS-einket rombolva gyorsítják öregedési folyamatainkat, és hosszú távon növelik a bőrrák kialakulásának kockázatát. A leégés ellen számos módon harcolhatunk, úgy külsőleg, ahogyan belsőleg is. A meleg hónapok alatt kiemelkedően fontos, hogy ne feledkezzünk meg a szükséges mennyiségű folyadék elfogyasztásáról.

A megfelelő hidratáltság belülről védi szervezetünket a leégéstől, így figyeljünk oda, hogy a napi 2,5-3 liter vizet – vagy adottságainktól függően akár többet is – megigyuk. Mindemellett szervezetünk antioxidánsokkal is védekezik a napsugarak ellen. Az A-, C- és E-vitaminok, a cink, a réz és a béta karotin is mind-mind felelősek a  szabad gyökök képződésének és sejtkárosító hatásának megakadályozásáért. Ezzel pedig bőrünk védelmi rendszerét erősítve harcolnak a leégés ellen, és csökkentik a bőrrák kialakulásának kockázatát. Az Omega-3 zsírsav szintén fokozza bőrünk ellenálló képességét a napsugarakkal szemben, így a nyári időszakban nyugodtan fogyasszunk több lazacot, olívaolajat, áfonyát vagy az egyre népszerűbb chia magot.

Ha szoláriumozással készülnénk a bikini szezonra, mindig használjunk szolárium krémet, amelyben a barnulást segítő összetevők mellett hidratáló és bőrápoló anyagokat is találunk. Ezen kívül a nyáron tegyük napi rutinunk részévé a fényvédő krémek használatát, mivel ezek elengedhetetlen eszközei a leégés megelőzésének. A napkrém kiválasztásakor vegyük figyelembe egyéni bőrtípusunkat, és ne felejtsük el a készítményt legalább 20 perccel a nappal való érintkezés előtt alkalmazni, majd minden 2-3 órában újra applikálni. Jó megoldás lehet arcbőrünk védelmére, ha fényvédő faktort tartalmazó arckrémet használunk. Figyeljünk oda ajkaink védelmére is, mivel a bőr itt is leéghet, amely cserepes, száraz felületet hagy maga után. Vízparton, strandon, piknikezésnél mindig legyen nálunk napernyő, és ne felejtsük el gyakrabban alkalmazni a fényvédő krémet, mivel az izzadással, fürdőzéssel leoldódhat bőrfelületünkről. Tartsuk észben, hogy az árnyékban sem vagyunk teljes biztonságban, mivel a vízről és a homokról is visszaverődnek ránk az UV sugarak. Délelőtt 10 és délután 4 óra között semmiképpen se napozzunk, mivel a sugarak bőröregítő, káros hatása ilyenkor a legerősebb. A leégés ellen öltözetünkkel is védekezhetünk.

Viseljünk minél nagyobb bőrfelületet takaró ruhákat. Azok közül is a sötétebb színű és tarka textíliák engedik át kevésbé az UV sugarakat. Persze nyáron nem a legkényelmesebb viselet a fekete szín, ezért ha világosabb árnyalatokat hordunk, használjunk fényvédő krémet öltözetünk alatt is. Ne feledkezzünk meg a megfelelő UV szűrős lencsével ellátott napszemüveg viseléséről sem. A nagyobb méretű modellek, azon kívül, hogy óvják szemünk egészségét a sugaraktól, szemkörnyékünk bőrének is védelmet nyújtanak. Fejbőrünk és arcbőrünk extra biztonságának érdekében, amikor csak tehetjük, hordjunk kalapot.

2018. június 27.

Kiemelt ajánlatunk