Az eRecept kiváltása – Így változnak a feltételek

Az eRecept kiváltása – Így változnak a feltételek

Mi is az az eRecept?

Az eRecept 2017 novemberében „debütált” a magyar egészségügyi rendszerben. Az innovatív megoldás egy felhő alapú központi adatbázison (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) nyugszik, és célja, hogy a betegek a számukra felírt gyógyszert papír alapú recept nélkül is bármelyik patikában megvásárolhassák. Az elmúlt bő két évben a háziorvosi szolgálatok, a járó- és fekvőbeteg-ellátó intézmények, és a gyógyszertárak csatlakoztak ehhez a kommunikációs hálóhoz. Az ország teljes lefedettsége – a közfinanszírozott szolgáltatók után – a magánellátók bevonásával fog megvalósulni ez év közepétől. A jelenlegi eRecept rendszerben vényköteles gyógyszerek kiváltására van lehetőség (gyógyászati segédeszközökére nincs).

Hogyan változik az eRecept kiváltása?

A koronavírus-járvány teremtette helyzetben a személyes ügyintézés sokak számára nehézkessé, bizonyos szegmensekben  (különösen az idősebb korosztálynak, valamint a krónikus betegségben szenvedőknek) pedig kiemelten magas kockázatúvá vált. Ez alól pedig a gyógyszerkiváltás sem jelent kivételt, mely ugyanakkor éppen ezekben a magas rizikófaktorú csoportokban megkerülhetetlen. Erre a helyzetre reagálva 2020 márciusától egyszerűsödtek az eRecept kiváltásának feltételei. A gyógyszertárak mostantól felírási igazolás és írásos meghatalmazás nélkül is kiadhatják a gyógyszereket. Azaz a gyógyszer kiváltója a gyógyszertárban személyesen megjelenve, más személy TAJ-számát bemondva és saját személyét igazolva, más személy gyógyszerét is kiválthatja. Így azok is hozzájuthatnak létfontosságú készítményeikhez, akik ágyhoz kötöttek, esetleg karantén vagy más betegség miatt nem hagyhatják el otthonukat.

Az eRecept kiváltásának menete

 Amennyiben Ön elmúlt 14 éves, és nem rendelkezik papír alapú recepttel – azaz gyógyszerét eRecept alapján tudja kiváltani –, az alábbiak szerint járhat el: Ha személyesen jelenik meg a gyógyszertárban:
  1. lépés: Mutassa be TAJ-kártyáját és személyazonosításra alkalmas igazolványát (személyi igazolványát vagy útlevelét), vagy leolvasásra adja át e-személyi igazolványát, melynek adataihoz PIN-kódja megadásával biztosíthat hozzáférést a gyógyszertári kollégának
  2. lépés: A gyógyszertár rögzíti az Ön, mint beteg adatait, majd kiadja a gyógyszerét
  3. lépés: Ön aláírja a kiadási bizonylatot, melyet a gyógyszertár megőriz
Ha egy Ön által megbízott személy jelenik meg a gyógyszertárban, hogy kiváltsa az Ön gyógyszereit:
  1. lépés: A meghatalmazott a patikában bediktálja a beteg (azaz az Ön) TAJ-számát, valamint bemutatja saját személyazonosító igazolványát (személyi igazolványát vagy útlevelét)
  2. lépés: A gyógyszertár rögzíti a megbízott adatait, majd kiadja számára a gyógyszert
  3. lépés: A megbízott aláírja a kiadási bizonylatot, melyet a gyógyszertár megőriz
Fontos tehát, hogy az eRecept nem jelent egyet az elektronikus úton történő kiváltással, majd házhozszállítással, ahogy a gyógyszertárak sem tudják előre lehívni az elektronikus vényt. Azaz továbbra is szükséges a személyes megjelenés a patikákban – vagy a beteg, vagy egy meghatalmazottja részéről. Az orvos nem egy meghatározott patikába küldi az eReceptet, így az Magyarország területén belül bármelyik gyógyszertárban kiváltható. Termékfoglalással pedig meg is könnyítheti a beszerzést. A  www.benuveny.hu oldalon meghatározott gyógyszertárainkban már van lehetősége előre lefoglalni az Önnek felírt készítményt, így biztosan lesz készleten abban a patikánkban, amelyikbe Ön vagy meghatalmazottja befárad. Amennyiben a koronavírus kapcsán további segítségre lenne szüksége, látogasson el a https://koronavirus.gov.hu/ oldalra! Vigyázzunk egymásra!
2020. április 22.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink