Bőrápolás hideg időben

Bőrápolás hideg időben

Kapcsolódó tünetek:

A bőr felépítése, szerkezete a kor előre haladtával változik, alakul. A kamaszkori hormonváltozások miatt zsírosabbá válik, majd, lassan normalizálódik, ahogy pedig telnek az évek, inkább a bőr kiszáradása, dehidratáltsága jelent panaszt.

Télen a kinti, hideg levegő, illetve a belső fűtött helyiségek alacsony páratartalma tovább súlyosbíthatja a problémát. Az egyéni sajátosságokat a bőrápolás kapcsán is figyelembe kell venni, van, akinek egyébként is több törődést igényel a bőre, mert szárazabb, mint az átlagé.

Hidratálni kell – de hogyan?

  • A hosszas, kádban történő fürdőzés helyett zuhanyozni tanácsosabb, ha lehet, meleg, ám nem túl forró vízzel, ezzel megőrizhetjük a bőr lipidrétegét.
  • Zuhanyzás után érdemes testápolót, nappal pedig kézkrémet, illetve ajakápolót használni
  • A fűtött tér levegőjének optimális páratartalma a 40-60 százalék közötti tartományban van, ezek eléréséhez segítséget nyújtanak a párásító berendezések.

A megfelelő készítmény kiválasztása

A bőrápolók széles skálája áll rendelkezésünkre, általánosságban elmondható, hogy olyan terméket érdemes választani, mely bőrtípusunknak leginkább megfelel.

Érdemes figyelembe venni a készítmények illatanyag tartalmát, az pedig „jó pont”, ha a készítmény tartósítószer-mentes. A jó test-, bőrápoló és tisztálkodószerek tartalmaznak esszenciális zsírsavakat, gyulladáscsökkentő vitaminokat, melyek segítségével pótolható, gyorsabban helyreállítható a bőr lipidrétege.

A nagyon érzékeny bőrűeknek érdemes bőrgyógyász tanácsát kérni, ezáltal elkerülhető a felesleges anyagi ráfordítás és kellemetlen mellékhatások sem keserítik meg mindennapjainkat.

Más gyógyszerkészítmények esetén már leírtuk, de itt is igaz: mindig ellenőrzött forrásból, bevizsgált készítményeket vásároljunk, így sok kellemetlenségtől és veszélytől kímélhetjük meg magunkat. A legbiztosabb megoldás, ha patikában vesszük meg a számunkra ideális készítményt, hiszen itt az esetleges kérdéseinkre is választ kaphatunk.

 
2016. november 2.

Kiemelt ajánlatunk

Kapcsolódó cikkek