Ázsiába utazóknak: ezekre a betegségekre figyelj!

Ázsiába utazóknak: ezekre a betegségekre figyelj!

Kapcsolódó tünetek:

Mivel nagyon rosszak általában a járványügyi viszonyok, Indiában, Kínában és az indonéz szigetvilágban fordul elő a legtöbb és talán legveszélyesebb trópusi és egyéb fertőző betegség. Így aki ezekre a területekre készül, mindenképp konzultáljon előtte orvossal és szerezze be a szükséges védőoltásokat. Természetesen még így és azzal együtt is előfordulhat megbetegedés, hogy betartjuk a legfontosabb higiéniai szabályokat, ezért nem árt tudni, hogy ha baj van, mivel is van dolgunk. Leírásunkból kiderül, melyek azok a betegségek, melyek a leggyakoribbak, és amelyekkel számolhatunk, ha Ázsiába megyünk nyaralni.

Tífusz és Hepatitis A

Sok ázsiai ország nagy részén elég rossz a közműellátottság, ami nagyban kedvez a széklettel terjedő kórokozóknak. Ilyen a tífuszt okozó baktérium vagy a Hepatitis A vírus is. Ezek elkapásához sajnos elég lehet egy kézfogás, vagy olyan étel vagy ital, ami fertőzött vizet tartalmaz. Ezeket a betegségeket elkerülhetjük egyrészt úgy, hogy palackozott italokat fogyasztunk és semmiképp nem iszunk a csapvízből, illetve úgy is, hogy védőoltást kérünk ellenük. A tífusz elleni oltás három évig ad közel 100%-os védettséget, a Hepatitis A elleni pedig első körben 6 hónapra, ezután ismételve pedig akár 25 évre is megvéd a kórokozóktól.

Hepatitis B

Ezen a területen sokkal nagyobb a Hepatitis B fertőzés előfordulása, mint itthon. Rengeteg helyi lakos szenved Hepatitis B okozta betegségekben, vagy éppen már átesett rajtuk, a helyzet pedig leginkább Thaiföldön a legerősebb. Sajnos a szexturizmus az egy oka ennek, a jelenség miatt azonban azoknak is vigyázniuk kell, akik csak egy akupunktúrás kezelést vagy tetoválást kérnének, esetleg orvosi ellátásra szorulnak a térségben. Mindenképp érdemes tehát utazás előtt három részből álló védőoltást kérni, mely örök életre szóló ellenállást ad.

Malária

Sokan azt gondolnák, hogy a malária Afrikában probléma, de bizony az ázsiai mocsaras területeken is jelen van. Ugyanúgy a szúnyogok terjesztik a parazitákat, melyekből négyféle van jelen helyben, különböző gyakorisággal. A malária ellen gyógyszerekkel kell védekezni, melyek szedését minden esetben meg kell kezdeni a fertőzött területre való érkezés előtt, és folytatni kell még 2 hétig, miután távoztunk onnan. Ezekkel, illetve szúnyogriasztókkal elkerülhető a betegség, ám, ha magas lázat tapasztalunk, azonnal orvoshoz kell fordulni!

Vérzéses dengue-láz

Ezt a vírust is a szúnyogok terjesztik, ám olyan faj, amely inkább nappal csíp. Szóval a szúnyogriasztót egész nap jobb használni, ha olyan országba megyünk, ahol jellemző ez a betegség. Gyors lefolyású fertőzésről van szó, amit tünetileg lehet kezelni és kell is. Elhanyagolva ugyanis csúnya, vérzéses tüneteket produkál és akár halálos is lehet.

Kolera

A kolerát okozó baktérium szennyezett víz vagy étel által kerülhet a szervezetbe, de például vízi élőlények is hordozhatják. Egy biztos: ha megkaptuk a fertőzést és szervezetünk nem immunis rá, akkor egy gyorsan levonuló, erős hasmenéses betegségre számíthatunk. Védőoltás nincs ellene, antibiotikum viszont igen, úgyhogy nem árt minél hamarabb orvoshoz fordulnunk.
2017. július 30.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek