Az atópiás bőr

Az atópiás bőr

Kapcsolódó tünetek:

Az atópiás bőr vagy atópiás dermatitisz (bőrgyulladás) kifejezés egy gyűjtőfogalom, ami magába foglalja mindazokat a bőrpírral, viszketéssel, gyakori felülfertőződéssel járó gyulladásos bőrbetegségeket, melyek az immunrendszer örökletes instabilitása miatt alakulnak ki. Magyarországon igen magas a bőrtünetektől szenvedők száma, a legtöbb megbetegedés csecsemőkorban fordul elő, de még 19 éves kor alatt is minden ötödik fiatal érintett.

Az úgynevezett atópiás alkatú emberek immunrendszere határozottabban lép fel egyes külső ingerekkel szemben, ezért jelentkeznek a bőrtünetek, míg gyengébben reagál a kórokozók megjelenésére, így a gyulladt bőrterületek könnyen felülfertőződhetnek.

A szervezet védekezőképességének hiányosságai bármikor megmutatkozhatnak. A legtöbb esetben már 1 éves kor alatt jelentkeznek a tünetek, ilyenkor főleg az arcon, a száj körül vörös, nedvedző, hámló foltok jelennek meg. A későbbiekben, kis gyermekek esetén a gyulladás a hajlatoknál jelentkezik, főleg a térd és könyökhajlatban, de nem ritka a szemhéjak megbetegedése sem. Ifjúkorban a hajlatokról a bőrgyulladás a tenyerek, talpak területére vándorol, illetve piros, viszkető csomók jelentkeznek az alkaron és a lábszáron.

A betegség diagnózisa könnyen felállítható a tipikus helyen megjelenő bőrelváltozások és a családi halmozódás alapján, azonban más betegségektől való elkülönítése a bőrgyógyász feladata.

A kezelés szempontjából nagyon fontos a megelőzés. Atópiás hajlamú csecsemők esetén javasolt minél tovább fenntartani az anyatejes táplálást. Amennyiben ez nem lehetséges, az anyatejet jó minőségű, alacsony allergén tartalmú tápszerekkel kell helyettesíteni. Fontos továbbá a bőr tisztántartása kiszáradást megakadályozó fürdetőkkel, illetve az érintett bőrterületek hidratáló, bőrzsírozó krémekkel való ápolása. Mindenképpen kerülni kell a meleg fürdők és a dörzsölő törölközök használatát, mivel ezek csak tovább rontják a bőr kiszáradását, berepedezését és elősegítik a felülfertőzések kialakulását.

A tünetek megjelenése esetén a kellemetlen viszketés csillapítása az egyik elsődleges cél. Erre úgynevezett antihisztamin készítmények javasolhatók, ill. a bőrgyulladás csökkentésére steroid tartalmú krémek ajánlottak. Mindkét típusú készítmény felírása szakorvos feladata. Súlyos esetekben, gyakori kiújulásokat követően szóba jöhet még fürdő- és fényterápia, illetve pszichológus segítségének igénybevétele is az anya-gyermek kapcsolat rendezésére.

2013. október 9.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek