Az agyrázkódás jelei

2018. július 24.

Kapcsolódó tünetek:

fejfájás

Noha agyunk koponyánkban védve van, az agyrázkódás az agyat érő egyik leggyakoribb traumás sérülés. Összeszedtük az agyi sérülésre utaló leggyakoribb jeleket és tüneteket.

Az agyrázkódás jelei

Az agyrázkódás jelei

Agyunkat a koponyacsont, a benne lévő folyadék és egyéb szövetek és membránok is védik. A kisebb behatások alatt ez az összetett védelmi rendszer megakadályozza a sérülést, azonban nagyobb ütések következtében károsodhat az agy szövete. A koponyacsont gyakran még nagyobb ütődések következtében sem törik el, így keletkezik a zárt koponyasérülés és az agyrázkódás. Az agyrázkódás súlyossága függ az érintett agyi területtől és a koponyát és agyat ért hatás mértékétől is. A sérülés 4 és 14-19 éves kor között a leggyakoribb, de idős korban az esetek száma ismét megnő. Lehet csak enyhe mértékű, amely fejfájást, átmeneti zavartságot okozhat, de meglehetősen súlyos, sőt halálos kimenetelű is, például nyílt agyi sérülés esetében.

Agyrázkódás szinte bármilyen hétköznapi helyzetben előfordulhat. Legtöbbször játszótéri játékok, verekedés, biciklizés következménye, azonban igen gyakori kemény küzdősportok, labdajátékok vagy nagy sebességgel járó mozgásformáknál is. Az állapot annak következtében alakul ki, hogy az agyat a koponyához ütődéstől védő folyadék nagyobb fizikai behatás esetében nem tudja megfelelően ellátni a szerepét, így az agy nekiütközik a koponya belső falának.

Az enyhébb agyrázkódást nehéz megállapítani (CT vizsgálat sem mutatja ki a változást), de tünete lehet pár másodperces eszméletvesztés, kis emlékezetkiesés, fejfájás, átmenetileg zavart viselkedés, fülcsengés és szédülés is. Nem ritka a mozgáskoordinációs zavarok jelentkezése sem, amikor a balesetet elszenvedett nem tud rögtön felállni, járni, egyensúlyproblémákkal küzd. Egyéb jellemző tünetek a hányinger és az aluszékonyság. Mivel fejsérülésről van szó, minden esetben ajánlott orvoshoz fordulni, főként gyermekek esetében, akik lehet, hogy nem tudnak még pontosan beszámolni az általuk tapasztalt tünetekről. Náluk a legszembetűnőbb változás, ha étvágytalanná válnak, nyűgösek, alvászavar lép fel náluk, vagy elveszítik érdeklődésük addig szeretett játékaik iránt.

Az enyhe agyrázkódásból gyorsan, akár 1-2 nap alatt fel lehet épülni (de ekkor sem árt a több napos pihenés ), azonban a súlyosabb, fejet ért ütés következtében akár hetekig is eltarthat, mire múlnak a tünetek. A közepesen súlyos és súlyos agyrázkódás esetében tapasztalható szimptóma közt szerepel a makacs, maradandó fejfájás, a többszöri hányás, visszatérő rosszullét, a pupilla tágulása, végtaggyengeség, zavaros beszéd, súlyos koordinációs zavar és emlékezetkiesés. A hosszú, akár 15 percen is túlnyúló eszméletvesztéssel járó agyrázkódásnál nem ritka, hogy nem csak agyrázkódásról van szó, hanem más sérüléseket is okozott a baleset. Az érintett ilyenkor orvosi ellátásra szorul, és az agyi sérülés is műtéti ellátást igényel a maradandó károsodások elkerülése céljából.

Az agyrázkódás nem csak a közvetlen, sérülés után bekövetkezett tüneteket hozhatja magával. Súlyos ütődés következtében később agyrázkódást követő szindrómák is kialakulhatnak, és több héttől akár évekig is befolyásolhatják a sérült életét. Ilyenek a koncentrációs képességben bekövetkezett változások, a látászavar, alvási szokások átalakulása, a magatartásbeli vagy a szexuális vágyban bekövetkező módosulás is.

Az ájulás 4 előjele

Szakemberek szerint az emberek 35 százaléka ájul el életében legalább egyszer. Hogy fel tudjunk készülni rá, és egy rövid eszméletvesztés ne forduljon át vészhelyzetbe – például egy rossz esés miatt–, hasznos, ha fel tudjuk ismerni az előjeleit.

frontérzékenység

Frontérzékenység – tanácsok a frontokra érzékenyeknek

A frontérzékenység rendkívül gyakori egészségügyi probléma, aminek hatása és tünetei egyénenként eltérőek lehetnek. De mit tehetünk a tünetek enyhítése és a felkészülés érdekében?

Összes cikk Aktuális, érdekességek témában

Kulcsszavak: