5 diétás étel, amely valójában hizlal

5 diétás étel, amely valójában hizlal

Kapcsolódó tünetek:

Saláták öntettel

Az egyik legnagyobb diétás mellényúlás a Cézár saláta. Nem csak amiatt, mert az egyébként egészséges csirkefalatok és a saláta mellett pirított kenyérdarabkákat tartalmaz, vagy az éttermekben a hozzá felszolgált kenyérrel együtt fogyasztjuk el, hanem azért is, mert nyakon van öntve kalóriában gazdag majonézes szósszal. A legtöbb salátaöntet hizlaló dolgokból áll össze, és a saláta tetejére reszelt sajt milyensége sem mindegy. A plusz kenyér és az öntet legalább 500 kalóriával megdobja a saláta energiaértékét, ezért ha diétás ételnek szánjuk a salátát, válasszuk a balzsamecetet vagy az extraszűz olívolajat dresszingként és legfeljebb két evőkanál parmezán sajtot szórjunk a tetejére!

Ízesített víz

Az ízesített vizek becsapósak. Ezekről is azt hihetjük, hogy diétásak, de ez nem minden esetben igaz. Néhány fajta ugyanis hozzáadott cukorral készül, és ebben a formában akár 150 kalóriát is tartalmazhat. Igyunk helyettük inkább facsart citromlével, narancskarikával ízesített ásványvizet!

Joghurt

Nagyon óvatosan és körültekintően járjunk el akkor, ha joghurtot választunk! Mindig olvassuk el alaposan, mennyire egészséges a joghurt, amit elfogyasztani készülünk, ugyanis az alacsony zsírtartalmúnak feltüntetettek sokkoló mennyiségű cukrot tartalmazhatnak. Nézzük meg, van-e a joghurtban hozzáadott cukor, édesítő, és ha igen, mennyi. A legbiztosabb, ha a natúr verziót választjuk és friss gyümölcsöt, zabpelyhet szórunk a tetejére!

Diétás üdítők

Egy light üdítő nem sokkal jobb egy átlagosnál, mert bár kevesebb kalóriát tartalmaz, a kilóink mégsem fognak apadni tőle. Az édesített italok ugyanis becsapják a szervezetet: az édes ízt követően a szervezetünk várja a kalóriát, de nem kapja meg, ezért fokozott éhséget produkál, ennek hatására pedig sokkal több ételt kívánunk. Ezért jobban tesszük, ha zéró kóla és édesített üdítők helyett inkább ásványvizet iszunk és napi egy-két pohár, frissen facsart gyümölcslé is engedélyezett.

Müzlik és reggelizőpelyhek

Sajnos még mindig a reggeli egészséges alternatívájaként élnek a köztudatban, pedig számtalan tanulmány bizonyítja, hogy a bolti, kész müzlik és reggelizőpelyhek tele vannak káros anyagokkal, többek között ízfokozókkal, tartósítószerrel és cukorral. Ha diétázunk, készítsük el házilag saját müzlinket! Kerülhet bele zabpehely, zabkorpa, chiamag, kókuszreszelék, olajos magvak és friss gyümölcs is! Édesítésükre kiváló a datolya vagy a banán. Bár kalóriaértékük ezeknek sem alacsony, de magas rosttartalmuk miatt lassan szívódnak fel és nem dobják meg drasztikusan a vércukorszintet, sokáig energiát biztosítanak a szervezetünknek.
2017. január 3.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek