3 szívkímélő mozgásforma

3 szívkímélő mozgásforma

Kapcsolódó tünetek:

A rendszeres mozgás jótékony hatása nagyon összetett, de a legfontosabb előnyei között tartjuk számon a vérnyomásra gyakorolt pozitív hatását, a testsúlycsökkenést, az anyagcserét segítő funkcióját és a hangulatjavítást is. Ezek akkor is érvényesülnek, ha keringési zavarokban szenvedünk. Azonban egy komolyabb beavatkozás vagy észlelt érrendszeri probléma után szigorúan csak az orvosunk javaslatai alapján végezzünk mozgást. A mozgás kifejezetten ajánlott, hiszen ma már többszörösen bizonyított tény, hogy a mozgás hozzájárulhat a már kialakult szív- és érrendszeri betegségek súlyosbodásának megelőzéséhez és a gyorsabb felépüléshez is, sőt az is kiderült, hogy azoknál a szívinfarktuson már átesetteknél ritkább volt egy második szívroham, akik naponta legalább fél órát mozogtak. Fontos tudni, hogy ilyenkor külön hangsúlyt kell fektetni a fokozatosságra, a körültekintő bemelegítésre és a nélkülözhetetlen levezetésre. Figyelni kell a körülményekre is, hiszen a túl hideg vagy túl meleg időben végzett aktív mozgás is problémákat okozhat. Javasolt betartani az orvos utasítását folyadékbevitel kapcsán is, hiszen kerülni kell minden olyan tényezőt, ami hirtelen változást idéz elő szervezetünkben. Érdemes az alábbi három mozgásformát kipróbálni, hogy egészséges keretek között tudjuk segíteni szervezetünket.
  • Séta
Kimutatások szerint a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében vagy a problémák megjelenése után már a kis intenzitású mozgásfajták is segítik ideális szintre hozni a vérnyomást, és a koleszterinszintet is csökkentik, ami pedig jelentősen hozzájárul a szív egészségének megőrzéséhez. A napi sétával az izmainkat is átmozgatjuk, melyeknek szükségük van a megfelelő oxigénbevitelre. A rendszeres mozgás ennek megfelelően megdolgoztatja a tüdőt, aminek hosszú távon jelentősen javul a kapacitása, illetve több oxigént is tud eljuttatni az izmoknak, szerveknek.
  • Úszás
Az úszás rendkívül sokat javíthat az érrendszerünk, szívünk és tüdőnk állapotán. Fontos, hogy lépcsőzetesen, az orvos utasításainak megfelelően szoktassuk magunkat a megerőltetéshez, illetve ne ússzunk túl hideg vagy túl meleg vízben. Az úszás összetett mozgás, emiatt egyszerre több izomcsoportot és a teljes keringési rendszert megmozgatja.
  • Edzőtermi mozgás
Sok esetben célzott edzéstervet készíttethetünk magunknak, melyhez kifejezetten szívbarát feladatokat állítanak össze. A szakember által összerakott tervből kikerülnek a megerőltető súlyzós feladatok, illetve a vérnyomást túl magasra emelő aktív mozgások. A sok nyújtással és kímélő feladatsorokkal egyszerre figyelhetünk az egészségünkre és az optimális szívműködésre.
2019. december 20.

Kiemelt ajánlatunk